A 2013-as tanásatás

A 2013-as tanásatásJúlius 21-e és augusztus 18-a között Németország, Magyarország és Románia 17 oktatója és 50 hallgatója vett részt a Dacia keleti határvonalát kutató tanásatáson. A projekt célja elsősorban a limes vonalának felderítése, különösképpen az őrtornyok azonosítása, illetve a Marosvécs és Sóvárad között elterülő segédcsapattáborok belső struktúrájának meghatározása. A mikházi táborban a principia egy része, illetve a vicus területén egy lakóház és egy fürdőépület részlete került feltárásra. Az ásatásokat a leletanyag intenzív feldolgozása kísérte, melybe többek között a tárgyak restaurálása és konzerválása is beletartozott. Ezzel párhuzamosan a közelben fekvő őrtornyok topográfiai, geofizikai és régészeti módszerekkel történő dokumentálása is megtörtént. A hétvégéken a projekt résztvevői Marosvásárhelyre, Kolozsvárra és Segesvárra kirándultak, hogy jobban megismerhessék a környező vidéket és annak történetét. A regionális kultúra és turizmus népszerűsítésének jegyében egy római fesztivál megszervezésére is sor került Mikházán, melyben a hallgatók is aktív szerepet vállaltak önkéntesként, bemutatva a római kultúrát és hétköznapokat – pl. római étkezési szokások, konyhaművészet – a közönség számára. A tanásatás eredményei szintén bemutatásra kerültek a fesztiválon.
A 2013-as tanásatásRésztvevő intézmények: Humboldt-Universität Berlin; Universität zu Köln; Babeş-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár); Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest); Fachhochschule Erfurt; Pécsi Tudományegyetem és Universitatea Petru Maior (Marosvásárhely).

Oktatók: Bajusz István, Gregor Döhner, Manuel Fiedler, Constanze Höpken, Lenkey László, Nicoleta Man, Christoph Merzenich, Molnár-Kovács Zsolt, Silvia Mustată, Pánczél Szilamér Péter, Pethe Mihály, Sidó Katalin, Veit Stürmer, Szabó Máté, Vasáros Zsolt, Vass Lóránt és Soós Zoltán

Szelvényvezetők/Asszisztensek: Daniel Cioată, Dobos Alpár, Gaul Cicelle, Marie-Hélène Grunwald, Angela Lumezeanu, Nagy József Gábor, Németh Rita, Ötvös Koppány Bulcsú, Rezi Botond és Szabó András

Hallgatók: Amberger Cinnia, Funda Aşkın, Bajusz Mátyás, Bálint Andrea Melinda, Balogh Bálint, Juliette Brauer, Miriam Braun, Burkhardt Britta, Jessica Casties, Daczó Levente, Julia Echner, Gyetvai Péter, Jerome Hofer, Hőgyes Mihály Huba, Hompoth Emese, Horváth-Nagy Boróka, Kiss Alexandra, Lisa Klaffki, Martin Koch, László Eszter, Franziska Lehmann, Johann John Liebscher, Lokodi Alpár Imre, Máthé Boglárka, Miklós Zsófia, Nogyi Edmond, Novák Kristóf, Nyulas Dorottya, Péter Sára, Raveloson Andrea, Sági Gergely, Sass Petra Orsolya, Solymosi Bence, Rolf Sporleder, Szabó Richárd, Szász Bálint, Friederike Szlosze, Talabér Ildikó, Visontai Flóra és Liselotte Wettke.
A 2013-as tanásatás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük