Terepi kutatások Homoródszentpálon

DSC_0416Április 7. és 10. között a Maros Megyei Múzeum munkatársai és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem régészhallgatói terepi kutatásokat hajtottak végre Homoródszentpálon.

DSC_0409Az itt található római település pontos kiterjedése eddig ismeretlen, ezért terepbejárással megkíséreltük ennek a behatárolását nem mellesleg, a régészhallgatók is értékes szakmai tapasztalatra tehettek szert.

DSC_0405

A kezdetben viszontagságos időjárás ellenére is eredményesnek tekinthető az itt eltöltött négy nap, melynek során több ház kertjét és a falu határában található szántóföldeket fésültük át.

DSC_0394

Tanásatás Dácia keleti határán

Az elmúlt egy hónap folyamán romániai, németországi és magyarországi kutatók és diákok régészeti ásatásokat végeztek a mikházi római katonai tábor parancsnoki épületében és a településen. A parancsnoki elpületnél folyó ásatások a struktúra délkeleti sarkánál található helyiségek feltárására koncentráltak, míg a vicus-ban egy római kerámiával teli hulladékgödröt és egy kultikus nyomokra utaló réteget kutattak a régészek és régészhallgatók. A parancsnoki épületben az utolsó fázis padlószintje és az ahhoz tartozó falalap maradványok kerültek kutatásra. A vicus-ban található hulladékgödör betekintést nyújt a mikházi kerámiagyártás világába és a Kr.u. 2. századi edényformák repertóriumát bővíti, ugyanakkor a kígyósedények és füstőlőtálak jelenléte kultikus tevékenységekre utal. A kiváló hangulat mellett a hallgatók rengeteg tudásra és tapasztalatra tettek szert.

DSC_0874

DSC_0879DSC_7234

A hangulatot fokozta a 6R Régészet Napja rendezvény, amelyre augusztus 11-én került sor. A látogatók a változatos múzeum pedagógiai tevékenységek mellett előadásokat hallhattak és részt vehettek egy igazi régészeti ásatáson. A napot a különleges Tájoló elnevezésű kilátó avatása koronázta, amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak projektje alapján jött létre.

DSC_6854collage